Azért ez a cím, mert amit itt leírok, azt kb ekkor kellett volna írnom, de akkor még nem mertem leírni, mert mi van, ha mégsem így lesz.... Murphy.
Mit? Miért? Mikor? Hol? Ezeket a kérdéseket én, a családapa válaszolom meg, mert legkedvesebb Luca feleségem nem találna ki ekkora állatságot, hogy 3 gyerekkel -akik közül a legkisebb most 3 hónapos- vágjunk neki lesz ami lesz alapon egy külföldi költözésnek.
Mielőtt elindultunk, Budán laktunk, kis lakásban, ami már tényleg kicsi volt ötünknek, de a vadregényes kert nehezen engedett el minket. A vadszőlő nem csak az elhagyott üvegházat futotta be minden nyáron, de minket is odaláncolt.
Aztán a svájci frank árfolyama és a tervezési munkák drasztikusan csökkenő száma szépen lassan felpofozott végül engem is csipkejózsika álmomból.
Mit csinálok? 2006 óta Zsolti barátommal saját formatervező stúdiónk - Virtual Design - keretein belül dolgozunk együtt. Az egyetemi évek alatt jó néhány hazai és nemzetközi pályázaton sikeresen szerepeltünk, ezért gondoltuk, hogy piaci szereplőkként is megálljuk majd a helyünket. Az első 3-4 év egyre jobban és jobban alakult, egyre több szakmai feladatunk volt (kilincs, kártyás beléptető rendszer, hajó belső, autóbusz,egyedi autó tervezés). Jó volt dolgozni. Aztán elkezdtek csökkeni a megrendelések míg oda nem jutottunk, hogy röhej pénzekért vállaltunk el dolgokat, csakhogy gondolkodhassunk feladatokon. Hogy frissen tartsuk az agyunkat. Aztán eltelt úgy másfél év, hogy folyamatosan hozzá kellett nyúlni a családi tartalékainkhoz, hogy a mindennapjainkat fedezni tudjuk (kaja, számlák, hitel). Ami egy idő után annyira padlóra tett, hogy éreztem magamon, hogy tompul az agyam.
Így hát megjártam pár állásinterjút, mert szerettünk itt élni és terveztük, hogy a környéken maradunk albérletben. Azonban ipari termék és formatervező mérnökként Magyarországon csak igen komoly szakmai kompromiszumokkal lehet(ne) állást találni. De szerencsére semmi sem sikerült, általában sokallták a bruttó 380ezres fizetés igényemet, az 5 éves szakami és cég menedzsmenti tapasztalatom ellenére.
Így, hogy mindjárt 30 leszek, túl fiatalnak érzem magamat ahhoz, hogy feladjam azt amit tanultam és szeretek csinálni, csak hogy eltratsam a családom. Szóval egyre gyűltek a pontok egy kis külföldre menés mellett, most úgy sem maradok le semmiről idehaza -gondoltam. Hátha máshol vár még rám valami szakmai, amiből megélhetünk.
Van egy amerikai jóbarátom Jeff, aki még anno azt mondta, ha sikerül eladni a lakásunkat, mindenképpen albérletbe menjünk és fektessem be a pénzem egy részét valami saját ötletbe. Hát most az a felállás, hogy ami a lakásból maradt (miután kifizettük a bankot) annak a feléből szerencsét próbálunk itten Norvégiában. Gondolom ő nem egészen így gondolta, de most nekem sem volt jobb ötletem.
Húgomtól hallottam már ezt- azt Norvégiáról, így hát utána olvastam kicsit neten. Olyan dolgokat találtam, hogy a család itt mennyire előtérben van, nem a látástól mikulásig dolgozásról szólnak a hétköznapok, tetszett, hogy itt az átlagos legalacsonyabb és legmagasabb bér között nincs négyszeres különbség, és hogy itt egy pénztáros is képes eltartani egy családot, tanárról meg ne is beszéljünk. Ja és a világ Top3 legdrágább országa, ami meg azért tetszett, mert ha találok Fjordföldön munkát, és megyünk akármerre a világban minden olcsóbbnak fog tűnni...
Elég idilli, de mondom, ezket csak olvastam. Időnk van. Most kipróbáljuk igaz-e. Húsvétig adunk magunknak időt, hogy eldöntsük maradunk-e.
nagyon drukkolunk Nektek! bátrak vagytok, és ez jó! a hely meg meseszerű, illik hozzátok! sok puszi!
VálaszTörlés