Jó helyre borult a bili :)

Na hello Kedves Olvasók!

Mindig akartam írni, csak elfeljtem blog írás közben , ezért most ezzel kezdem, a többi úgy is felejthetetlen. Szóval tök jó, hogy írogatunk, de Ti is adjatok már életjelet!
(tisztelet a kivételnek)
Drága feleségem örömmel fogadja a hívásokat magyar telefonjainkon. Nektek nem kerül többe, mintha otthon lennénk, csak mi fizetünk 36 forintot percenként a fogadásért. De ezt vállaljuk :)
Persze az emailt és a szkájpot is kedveljük, sőt Zsolti barátomnak köszönhetően most már kitűnő a hangminőség!

Hálló-hálló

A biletta szerint a "Magyar Posta Tulajdona"

Szülinapom alkalmából azzal lepett meg, hogy kibelezte a stúdióban maradt bakelit ereklyémet és frissítette a 21. századi szabványoknak megfelelően. Király lett, nem bánom, köszi! Viszont amikor jöttök, hozzátok magatokkal a tárcsát is :)
All rights reserved Virtual Design Bt.

Szóval vasárnap ünnepeltünk. Tengeri menü volt az étlapon. Régóta szemeztünk már a fagyasztó ládából kapható apró rákocskákkal. Olcsóbb, mint a csirke, de egészen eddig gyűjtöttük az elhatározást az elkészítéséhez. Nagyon fini egyébként, kicsit édeskés és rágós mint a nyúl. Kell hozzá idő, míg megpucolja az ember, de a gyerekeknek tetszett az új módi...

Megfogni még nem merték

Nyisz-nyisz fej, páncél kinyit, és ott a kincs 

A végeredményről sajnos nincs kép, de megpróbáljuk megismételni a közeljövőben a gasztromókusok kedvéért. A torta mi más, mint Sacher, de ezúttal zöld békákkal spékelve Rozi kívánsága szerint.

A vasárnapi szülinapozás után lekocogtam Thoril nénihez, hogy lepapírozzuk a koccanásos balesetünket. Nagyon megkönnyebbültem, miután a betétlapon elismerte, hogy ő a hibás. Most már csak arra vagyok kíváncsi, itt mennyire kapkodnak a biztosítók, amikor kártérítésről van szó.

Aztán a hétvége hátralévő része arról szólt, hogy rágódtunk a stavangeri munka ajánlaton. A szerződés tervezetet minél többször olvastuk át, annál több kedvezőtlen részletre bukkantunk. Nem voltam boldog tőle.

Hétfőn reggel gyereköltöztető kergetőzés közben hívott az akkumulátoros cég vezetője, hogy ha ráérek, teremjek náluk 1 óra múlva interjúra. Teremtem. Annak ellenére, hogy nem nagyon volt szabad idejük, másfél órát beszéltünk, beszéltettek. Kiderült, hogy CATIA programmal terveznek, amit én még speciel életemben nem használtam. Majd végezetül egy rövid üzemlátogatáson vettem részt. Búcsúzóul azt ígérték, hogy csütörtökig jelentkeznek.

Másnap délelőtt épp Luca panaszolta egy kedves barátnőjének telefonban, hogy mennyire ebül állunk és pont mire végzett ezzel (szóval jó fej a sors, hogy ezt megvárta, mert ez már nagyon kellett), csörgött a telefonom. Mr. Akkumlátor hívott, hogy mindent összegeztek -ilyenkor szokták úgy folytatni: "but we are sorry...."- és mondjam meg neki mikor tudok kezdeni. Hú, el nem tudom mondani mennyire örültem, rávágtam, hogy holnap. Gondoltam magamban totál nem érdekelnek a részletek, annak örülök, hogy maradhatunk itt az újdonsült barátaink közelében és ilyen klassz területen dolgozhatok majd. Azért gyorsan bemondta  még a fizetést, de vissza kellett kérdeznem, mert nem akartam elhinni. Konkrétan másfélszer annyit ajánlott, mint a stavangeri munkaerő kölcsönző az olaj paradicsomból. Habár hangsúlyozom, ez most másodlagos volt számomra és ha annyira nem is szeretem a tejszínhabot, még is csak hab a tortán! 

Értelmetlen dolognak tartom a pénzt és nem szeretek felvágni ilyen dolgokkal, de nem bírom megállni, hogy ne írjam le, mennyire vicces, hogy az egy éves bruttó fizetésem elvileg több lenne, mint amennyiért eladtuk a budai lakásunkat. Szóval ezért gondolom, hogy értelmetlen a pénz....

Na és akkor még egy picit a cégről, hivatalos nevén Miljøbil Greenland AS. Ők egy 30 fős csapat, összesen 15 féle nyelvet beszélnek a dolgozók, tehát elég nemzetközinek tűnik a dolog. Ahogy már korábban írtam, akkumulátorokat és akkumulátor rendszereket fejlesztenek járművekhez. Nagy részben a TATA tulajdonolja őket, akinek saját elektromos autó modellje is van. Ez a terület még gyerekcipőben jár, de van jövője, ezt hiszem én is. A norvég állam három különbőző projektet támogat, ami azért dícséretes, mert már az egy állami projekt is nagy számba megy a vállalatok körében. De hát errefelé kiemelten támogatják az értelmes dolgokat. A munkahelyem webcíme miljobil.no , amíg betanulom a CATIA-t, addig az a feladatom, hogy tervezzek új weboldalat. Bemelegítésnek szuper! Hétfőn kezdek 6 hónapos próba idővel!

Addig házi feladat, hogy holnap családostul betámadjuk a bevándorlási hivatalt és a munkaszerződéssel hadonászva átkapcsolunk turista osztályról hivatalosan itt tartozkodósra. Valamint beköszönünk a helyi apeh-hez, hogy szeretnénk mi is aktívan támogatni a norvég állam fenntarthatóságát!

Köszönjük a szurkolást!

Ja, és már annyira hozzászoktam, hogy Z-nél vagyunk, hogy majd el felejtettem, még egy albérletet sem ártana találnunk végre, valahol a szomszédban :)

Vilma is búcsúzik mára

30:3

Ahhoz képest, hogy semmi nem úgy történik ahogy elképzeltem, egy csomó minden más történik. Néha már nekem is sokk.
A hét teljesen normálisan indult, hétfőn elküldte az ember Stavangerből a szerződéstervezetet, ami akkor még elég jónak tűnt. Valamint személyes interjúra hívott péntek délre, de ezekről majd később.
Aztán voltunk baletton ugyebár kedden, de ezt már mindannyian jól tudjátok ;) Viszont Lujza annyira profin leplezi, hogy egy kukkot nem ért, hogy öröm nézni. Na jó, ezt-azt már biztos megért. A lényeg, hogy annyira jó nézni őt, ilyenkor én is meg bírok feledkezni minden problémámról.
És T-nek, a szállítónak köszönhetően sikerült feltölteni a szipi-szupi zsebkameránkat, így most Lulu balett-előadása HD-ben is megtekinthető egy kis norvég nyelvleckével fűszerezve :)

Na, aztán jött a szerda. Nem terveztem még, de harminc éves lettem. Ennek örömére úgy indult a nap, hogy autóval boltba menet egy néni oldalról nekem jött, viszont nagyon szépen sütött a Nap. Egyébként semmi vész, csak egy kis anyagdeformáció... holnap (vasárnap) fogjuk megbeszélni ki, mennyire volt hibás. Morten -a norvég bringástárs, aki karosszéria lakatos, fényező- nagyon jó fej volt, mert ideugrott rögtön a helyszínre, hogy segítsen simítani az ügyet, délután pedig az autó ajtaját. Logó műanyag szegéllyel mégsem lehet Stavangerbe menni!
Napközbe még sikerült egy jó kis stresszoldó családi sétát összehozni. Lenéztünk Z irodája és Morten műhelye felé...

"Autópálya" Kristiansand ill. Stavanger felé

A napfényes szikla nem csak a kirándulók körében kedvelt

Örömteli kődobálás az éppen befagyott tóba

A Nap már olyan alacsonyan jár, hogy a fenyők ide már nem engedik be a sugarait

Délután újabb sms üzenetem érkezett, egy helyi cég vezetője érdeklődött felőlem. Elektromos járművekhez fejlesztenek/terveznek akkumulátorokat. Elvileg a jövő héten találkozunk. Egyébként hozzá a legújdonsültebb magyar barátunkon keresztül jutott el az anyagom...

Estére összeült a lakóközösség és fergeteges szülinapi krumplifőzelékezést tartottunk, majd jött a tömény gyönyör: Sacher torta Luca módra. Nagyon finire sikeredett, ez most a daubnerest is überelte.

Ennyivel mentem a kereszteződésben

Lulu ajándéka nem egyszerű rajz, hanem plasztika: Árnyékot adó fa

Csütörtökön elkocsikáztam Stavangerbe. Utamon D -a tűzvédelmi mérnök, munkakereső magyar állampolgár, T építőmérnök kollegina barátja- kísért, mert még ő is ráér. 396km-t kellett autókáznunk, ami elég fárasztó volt, mert itt gyakorlatilag nincsen autópálya. A legtöbb helyen 70, max 80km/h a határ. Sötétedés után (3/4 5) pedig még nehezebb, mert nincsenek útszéli fényvisszaverő oszlopok, a festés alig látszik, kész orosz rulett egy-egy kanyar. 5 órába telt az út. Egy jó fej magyar srácnál szálltunk meg, akit a húgomon keresztül ismertünk meg. Éjfélkor feküdtünk és 3/4 5-kor keltünk, mert ő korán jár dolgozni, így mi a reggel hátralevő részét az autóban töltöttük. D aludt, én meg laptopon készítettem elő az anyagomat az interjúra.

11 óra a találka időpontja. Már ott voltam 20 perccel előbb, de hiába, az emberem 11:23-kor érkezett. Most így hogy vegyek fel valakit főnöknek?!

Mint kiderült, ő egy mérnöki tanácsadó cégnek a vezetője, és a saját embereit közvetíti különböző projektekre. Magyarul munkaerő kölcsönző. Délre mentünk egy potenciális ügyfélhez, aki gondolkodik azon, hogy kibéreljen-e engem egy 6 hónapos projektre. A feladatkör hihhetetlenül "izgalmas" lenne: az olajos biznisz úgy működik, hogy az olajtársaság bérli a fúróplatformokat egy adott társaságtól. Minden műszaki- és biztonságtechnikai fejlesztés a platformon a bérlő  feladata. Az üzemelő platformok akár 15 évesek is lehetnek, de mivel minden évben változtatnak rajtuk, a műszaki dokumentációkat folyamatosan frissen kell tartani. Egy platform üzemeltetési díja napi 6 millió korona (kb. 240M Ft), így ha valami miatt (pl. nem fér be egy új generátor oda, ahová tervezték, mert közben már mást is odaépítettek, de ez a műszaki dokumentáción még nem szerepelt) akár egy fél napig áll a termelés, akkor durci a bérlő.

Ezért most az a legújabb módszer, hogy lézerszkennerrel beszkennelik 3 dimenzióban a platform adott szintjeit, majd az így kapott óriási digitális pontfelhőből kell tervező program segítségével digitális, precíz 3D modellt építeni. 

Szóval ez egyfajta digitális leltározás. Nulla kreativitást igényel véleményem szerint, olyan, mint szalag melett dolgozni, ők "daily rutin work"-nek hívják.

De jelenleg nem ez a legfőbb problémám, hanem a leendő főnök hozzáállása, egyénisége, magatartása. 5 órát töltöttem vele összesen, de nem látom, mit tudnék tanulni tőle. Kinézett nekünk egy 50nm-es kétszobás lakást, hogy az kezdetnek jó lesz. Az utolsó órában már szabadulni szerettem volna, mert sokadszorra beszéltünk ugyanarról... és a Rozi meg ma 3 éves!!! siettem volna hozzá. 

Végül pont akkor léptem be az ajtón, amikor született, 23:47-kor. Ő már aludt, így csak egy álompuszival tudtam felköszönteni. Vasárnap bulizunk!

Skien

Nesze neked...

Ma a nap nagy részét újabb magyar barátainknál töltöttük, akiket a múlt heti magyar találkozón ismertünk meg. Ebéd előtt lementünk sétálni a közeli strandra, ahol épp egy kisiskolás csapat tartott kinti foglalkozást.
Ez itt természetes, és korábban hallottam már róla, hogy sokat vannak kint, de azon azért ledöbbentem, hogy a kis másodikas gyerekek úgy játszottak a 6 méteres sziklafal tetején, hogy a felügyelő rájuk sem hederített. Nem vagyok egy szívbajos fazon, de amikor először odanéztem, azért meghökkentem rendesen, már láttam előre, ahogy csúsznak le a tengerbe, jó esetben a homokba. Nem tették....

Sziklamászó csoport a háttérben

A lányok vígan kotortak a homokban, kagylót gyűjtöttek és Rozi nagyon jó fej volt, hogy nem ment be a vízbe fürödni :)

Mama csak ezt a kicsi kavicsot kiveszem innen!

Lujza anyuka bőszen sétáltatta gyermekét és bélelte a hordozót kagylóval

Kilátás a szívbajos szikláról

Na de amiért igazán írok, az két érdekes email amiket ma kaptam. Az egyiket egy Skien-ben élő fickó írta (ebbe a vásorsban terveztük a letelepedést), hogy december 2-tól kivehetnénk a szuperklassz folyóparti lakását, mert a nyugati parton kapott állást, és oda fog költözni.
A másik e-mailt a nyugati partról kaptam, hogy szeretnének alkalmazásba venni egy olajipari cégnél, ahol igazándiból fogalmam sincs, hogy mi lenne a feladatom, mint ipari termék- és formatervező mérnök, de tetszik nekik az anyagom. Lehet, hogy a tenger alatti sárga acél csöveknek kéne új színt kigondolni? Vagy olajoshordó "imidzs" váltásra készülnek?! Passz. Annyit tudok, hogy november végén kezdhetnék és jövő hét elején küldenek majd részletes szerződéstervezetet.
Egyenlőre én nem bírom kommentelni a dolgot. Most épp feldolgozom. Feldolgozzuk.

Holnap kirándulás a terv, ott majd tisztul az elme :)

Közkívánatra

Bocs, de valahogy nem jött az ihlet. Talán mert vártuk, hogy olyan történjen, amire várunk, hogy történjen. De eddig nem történt, helyette történt sok más. És leírom mindet, még ha talán annyira nem is izgalmas.
Ugye azt már korábban írtuk, hogy Z-vel gyakorlatilag eltartási szerződést kötöttünk, ami effektíve annyit jelent, hogy amíg ő minden nap keményen dolgozik, addig mi boltba járunk, főzünk -na jó, inkább a Luca-, takarítunk, és megsétáltatjuk a gyerekeinket, hogy hamarabb elaludjanak esténként, de nem.
Múlt hét pénteken főzési szabadnapot adtunk Lucának és Z-vel hortobágyi húsospalacsintát készítettünk.

A folyamatokat mérnöki precizitással osztottuk fel egymás között :) A végeredmény elég jó lett, egy hangyányit lett talán száraz, de finom volt! Norvégiában is igaz, hogy a konyhában legjobb gyűlni...

Lucának érdemes volt begyömiszkölnöm a színes fonalakat a tetőboxba induláskor. Vilmának pompás kis sapkát rittyentett, azaz horgolt valamelyik este.

Aztán szombaton elkocsikáztunk mindannyian Oslo városba, Z-t vittük ikea-ba és meglátogattuk Katát (húg of G) és Andrist kollégiumi mini lakásukban. Andris szuper pizzával és kuglóffal várt minket. Mindent ő készített, semmi fagyasztott maszlag.... evés után elmentünk sétálni a közeli kis tóhoz, ahol Rozi óriási extázis közepette szórta a száraz kenyeret a kacsáknak. (Itt nem menekülnek a kacsák a gyerekek elől, hanem kijönnek a partra a kenyérért, és a szárazföldön vesznek össze.)

Vilma és Kata Nagynéni. Pálinka után...

Művésznők a norvég TF bejáratánál

Z -az igazságos- vett az ikeaban még egy konyhai fellépőt, hogy a gyerekek ne harcoljanak. Azóta e téren nyugi van a konyhában, sőt ha túl nagy a csend, az nem sok jót sejtet. Ilyenkor szokott Rozi pl. kakaót készíteni magának...

Vasárnap szeretetcsomagunk érkezett Magyarországról. T, az építőmérnök kollegina, Z munkatársa jóvoltából, aki röpke hetet töltött Budapesten. A plussz bőröndben volt sok magyar finomság és téli ruha  a lányoknak, mert valahogy amit mi csomagoltunk nekik, azt kinőtték a büdösök. Télnek egyenlőre nyoma sincs, de bármikor ébredhetünk fehér tájra.

A hétvége gyorsan telt. Aztán kezdődött ez a hét, aminek mindjárt megint vége van. Munkát még nem sikerült találnom, habár most csak kifejezetten szakmait (ahhoz közelit) kerestem... viszont vettem téligumit. Csak tudnám miért nem otthon? Na mindegy,  a képzeletbeli norvég fizetésemhez képest nem volt drága. (Mindig csak képzelődik, de már vagy 5-ször elköltötte a képzeletbeli első norvégiai fizetését képzeletben...)

Kedden voltunk Luluval baletton, elsők között értünk, így ő is kapott az aznapi órára nyuszifület. Nem értettük milyen apropóból, de tetszett neki :)

A balett hatására Lulu már szuperul számol norvégul tízig. Nagyon jó lenne már neki mindennapos gyerek közösség.

De ahhoz, hogy oviba irassuk, kéne tudnunk, hol fogunk lakni. Ahhoz, hogy tudjuk hol fogunk lakni, tudnunk kéne hol fogok dolgozni. Na de ezt majd meglátjuk. Addig marad a családi napközi Z-nél, magántanulói státuszban. Egyébként azt tudtam meg, hogy itt 6 éves korukig nem tankötelesek a gyerekek, szóval az ovi nem is lenne kötelező, persze ettől függetlenül járnánk majd.

Balettról kb. 6-7 felé érünk haza, Rozi ha nem tud napközben aludni, képes a drágám bárhol elszunyókálni. Így történt ez most kedden is, amíg mi hazaérve vetkőztünk, ő Vilmán bóbiskolt.

Kreatívak a mindennapjaink...

És Lujza már nagyon ügyesen el tudja altatni Vilmát, ha éppen ő is álmos :)

Most más nem jut az eszembe. Sziasztok!

Azért nem fenékig tejföl...

Legalább is még nem süllyedtünk a krémes, sűrű, alsó részébe a tejfölös pohárnak. Mi még csak valahol a felső savós részben kepesztetünk. (Ami nem csoda, hiszen autóval jöttünk idáig, és nem Voltaire Eldorádójába csöppentünk.)

A tervünk a következő volt:

Megérkezés > Albérlettalálás > Munkakeresés

Elég egyszerűnek tűnik a képlet, de a látszat ellenére több ismeretlenes. De legalábbis több megoldásos, nekünk meg abból elég egy elsőre :)
Az „elején bármit elvállalok” szlogenemnek eddig nem tudtam eleget tenni, mert ez koránt sem olyan egyszerű, mint hittem. Itt gyorsan elmesélem, hogy mi történt az iráni zöldségesnél, ahol tudtam volna segédmunkásként dolgozni. Legnagyobb meglepetésemre feketén akart alkalmazni, ráadásul olyan összegért, amiből egy albérlet árát is csak éppen, hogy tudtam volna fedezni. Wow! Na ezt kapd ki kedves norvég adóhivatal. A munka reggel 9-től este 6-ig zajlott volna, heti 4 nap. Hát a válogatós mindenemet, nem fogadtam el. Itt a feketemunka ismeretlen fogalom, de akkor ezt úgy pontosítom, hogy itt a norvégok között. 

Azért nem baj, hogy randiztam a zöldségessel, mert a boltja mellett felfedeztem egy számítógépes tervező céget, akikhez a másik nap el is látogattam, kicsit más öltözetben, mint előző nap, kezemben a cv-mel. Munkát konkrétan nem tudnak adni, de megígérte a főnök bácsi, hogy ha van tippje, tovább adja.  Most ez vagy igaz, vagy nem, a lényeg, hogy a lelkemnek máris sokkal jobb volt.
Egyébként, ha már ilyen szépen felöltöztem, több céghez is ellátogattam „városnéző” kocsikázásom alkalmával, akikről feltételeztem, hogy érdekes lehetek nekik. Kocsikázás közben még vagy 30 cég nevét írtam le, akikről majd házi feladat gyanánt ki kell derítenem, hogy horgásznak számítanak-e és szeretik-e a magamfajta halat.

A mai nap fogalmazódott meg bennem, hogy az álláskeresés gyakorlatilag teljes munkaidős+túlóra foglalkozás.

No de vissza a tervhez, ami már a következő:

Megérkezés>Z-hez költözés>Álláskeresés>Albérletkeresés

És ez így sokkal logikusabb, de ha nincs Z, akkor nem tudunk így tervezni. Szerencse. Így most sokkal nagyobb munkakeresés területén a szabadságom, nem vagyok helyhez kötve. Nagyon tetszik nekünk ez a vidék, élnénk itt, de jelen pillanatban nem engedhetjük meg magamnak, hogy csak itt nézek állást. Így most aztán egész Norvégiát árasztom az önéletrajzommal és persze az összes helyi magyar újdonsült barátunk :) Király!

Szóval minden kedves vándormadár barátomnak üzenem, hogy mindegy mit hagynak otthon, a lényeg hogy vigyenek magukkal rengeteg türelmet, ön- és társbizalmat és egészséget, a többit meg úgy is meg lehet venni.

 Az érzelmi libikókánk most nagyon könnyen billen, de gondolom ha lenne pszichológusom, ennyi duma után mindent rendben találna.

Na ebbe jól belecenzúráztam, mert nem esett jól. Így jobb.