Egy hete vagyunk az Olavsberget kemping vendégei. Ezalatt egy nap volt csak, mikor senkit - az újdonatúj ismerettségeink közül - nem látogattunk meg. Akkor a már ismertetett "dobozban" fürödtek a picikék, nem csak a legkisebb fér bele:
Én egyszer próbáltam, épp egy hete, szombat reggel a meleg zuhany gondolatával vígasztalni magam, de csak gondolatban nyújtott vígaszt. Eltotyogtam minden szükséges felszerlésemmel a zuhanyzóig. Kicsit dideregtem ugyan a nyitott ablaknál, de még mindig hittem a melegvíz hangulatjavító erejében. Az ablak kb 230 cm magasan van, nem, nem tudtam volna becsukni. Aztán lábujjhegyen ágaskodva behajítottam a 10 koronát a magas nordmannoknak bizonyára szemmagasságban elhelyezett automatába, megnyitottam a vízcsapot, és vártam. És vártam. Jött a hidegvíz, szédületes, fél liter/perces sebességgel. Nem lett jobb a kedvem.
Gábor a férfiaknak szánt szekcióban forróvíz alatt lubickolt több, mint 5 percen át.
Szóval azóta ott zuhanyzunk, ahol vacsorára várnak minket.
Mert tényleg várnak. És nagyon szeretnének segíteni. Tulajdonképpen többet is segítenek, mint gondolják. Nagyon jó érzés, hogy nem vagyunk egyedül.
Tegnap kádban fürödtek a lánykák. Igaziban. Megszólalásig hasonlóban, mint amilyen Magyarországon mindenkinek szokott lenni. Mert az a kád ugyanannyit utazott Sjelsvikbe,mint mi, hogy a három picikénk megmártózhasson benne. Hát, táncoltak, tapsoltak örömükben. Kádat utoljára Münchenben láttunk. Errefelé nem divat.
Ma, amikor elbúcsúztunk pótanyáinktól, Lujzi a lépcsőházból visszafordult: "Mama, de hát nem fürödtünk meg!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése