Reggel
Lujzával és Rózával időben keltünk, mintha iskolába-óvodába mennénk. Reggeli
közben összeraktunk egy gyors úti csomagot és irány a Skien-i vasútállomás. A
mai nap attrakciója vonatozás volt. Már régóta vágytam norvég havas hegyvidéket
szemlélni meleg vonatból. Hát most a gyerekeknek is kedve akadt, így
Nottoden-be váltottunk jegyet. Apró vonat ált be az állomásra, magyarul afféle
„Zsuzsi-vonat”, de még annál is kisebb, ugyanis egy szerelvényből állt az
egész. Nem éppen egy mai darab, de kellően tiszta ahhoz, hogy a lányok hamar
nekilássanak az ülés előtt a földön a nagy lovas játéknak. Kisbőröndből
előkerültek hercegnők és királyok. Vonatunk hiába zakatolt gyönyörű hófödte
sziklák és befagyott tavak között, a lányok már egy egészen más birodalomban
jártak. Én gyönyörködöm az ablakon át, ők pedig boldogan vendégelik egymást
tündérpalotáikban. Nem telik bele egy óra és már sietve öltözünk.
Balerinaszoknyára anorák, pulcsi, kesztyű, sapka, csizma. Szinte olyan ez, mint
a Forma 1-es boksz utcában, csak kevesebb a szponzor.
A
vonatról leszállva aztán nagy nevetés. Felesleges volt így sietni, vakvágányon
állunk, innen az előre már csak hátra.
Nottoden
egy régi iparváros, amiből már csak a város állja a sarat, pontosabban a havat.
De, hogy ne legyen olyan unalmas, tettek ide egy főiskolát is, így az utcán a
járókelők átlagéletkora kellemesen fiatalos. A helyi uszoda késő délután
nyitásának köszönhetően gyakorlatilag konkrét terv nélkül érkeztünk ide (is).
Rozi hamar feladatot adott apró csapatunknak. Keressünk vécét, mert pisilnie
kell! Mivel az állomás egy jegy automatából, egy peronból és egy esőfogó
tetőből állt, ezért intenzív bandukolásba kezdtünk. Szerencsénkre 300 méteren
belül belebotlottunk a városi könyvtárba, ami tökéletesen kielégítette
igényeinket. A könyvtáros hölgytől megtudtuk, hogy egy galérián kívül más
látogatni való nincsen, de nyáron sokkal izgalmasabb. Közben Lujza határozott
norvégsággal megkérdezet, hol vannak a gyerekkönyvek. Így az elkövetkező egy
óránk sorsa hamar megpecsételődött. Nagyszerű gyerekolvasó sarokra bukkantunk
az emeleten. Kis fotelekkel, asztalokkal, székekkel és babaházzal! Mindenki
hamar talált magának való elfoglaltságot. Igazi intellektuális család
benyomását kelthettük külső szemlélő számára. A városra tervezett 3 óránk majd
fele gyorsan elszállt, és olvasás közben az éhség is gyorsan felüti a fejét.
Nosza rajta, kerítsünk egy jó kis helyet, ahol ehetnénk. Nem kellett messze
mennünk, a könyvtár mögötti téren Cafe Felicia várt bennünket, ahol némi meleg
ételt is szolgálnak. A kakaó senkinél sem volt kérdés. Itt is hamar eltelt az
idő, de jól feltöltődtünk. Az utolsó 10 percben szaladtunk vissza az állomásra.
Összesen nem sétáltunk többet 800 méternél, ezért kissé vicces kirándulásnak
nevezni, de jó móka volt, annyi biztos, és ez a lényeg!
