Tattara-ta, itt a tavasz!

És ezennel gratulálok, utolértem önmagam. Mondják ami késik, az nem múlik, és erről a tavasz is hasonlóképpen gondolkodik. Hát ennek örültünk a hétvégén. A hó olvad, a víz patakzik, rügy fakad és mindenfelől érkeznek a madarak. Reggelente már sirály vinyításra ébredünk, vacsoránál pedig Napfény a vendégünk.
Mindemellett lázas munkakeresésben vagyok, mert az új tulajdonos -a többiekkel együtt- engem is kidobott. Így hát idén tesztelem a norvég szociális hálót, de eddig csak elismerni tudom a kék keresztes zászlót.
Éhezni így sem fog a népem, de azér' be kéne fogni pár új lovat a réten!

Ave!

Titkon régóta ide vágytunk

... egy napon hát jött a direkt kérdés, de nem akárhonnan, egyenesen a toronyból. Nem mástól, mint a kék inges, aranyozott vállszegélyes kapitánytól: "Ønsker du å komme opp og kjøre ferge barna?"

Mivel magyarul még nem tud, így viking nyelven érdeklődött, hogy van-e kedve a gyerekeknek feljönni a hajóhídra, hogy átúsztassák a teknőt a túloldalra.

Persze, naná! - kajabál két száj. Én meg dörzsölöm tenyerem, mert a szülői kíséret kötelező ilyen helyen :)

Aztán mikor már fent vagyunk, magyarázni kezd és indulunk. Ez itt ez, az itt az, az ezt mutatja, emez meg azt. Tágra nyílt szemekkel nézzük a technikát, 64-től napjainkig látni itt mindenféle csodát. Ultrahangos radar búvár, elektromos piszka kormány, digitális műszerek, képernyőn a kis sziget. A fakormány meg jót mulat, mert mára ő az egyetlen, aki tudja, hogy a göncöl szekér mit mutat.

 

Még egy kicsit erről a télről

Télen a borravaló nem divat, ezért néhány bejegyzés elmaradt!

Összességében elmondhatjuk, hogy hidegebb, hosszabb és fehérebb volt, mint a tavalyi. Ami jó volt, mert így tényleg tél volt.
Tehát egyszer volt, hó az volt, így mentek a lányok túrázni a már jól megszokott keddi túranapjaikon. Persze nem a Himalájára, csak ide a sziget dombjára, de ez nekik oly mindegy, a lényeg, hogy bandába.
Mitagadás, megirigyeltem őket, így míg fehérlett a táj, én is nekivágtam legidősebb segédemmel. Hátizsákban minden, ami kell éhség ellen: levespor, fazék, gyufa és amivel aprítunk, a rövid nyelű túra balta.

Először is rakjunk tüzet. Ha ez nem jön össze 20 perc alatt, felejtős a lakoma. Árgus szemekkel vadásztuk a száraz ágat, de méteres hó felett ritkaság számba járja. De azért összejött egy kisebb kupac, ami épp elég lett, hogy megolvasszunk 10 marék havat. Mikor már gondoltuk, na ezt fújhatjuk- akkor kezdtek rá a buborékok a fazék alján pattogni.

Ho-hó Lulukám, nem maradunk éhesen! Azt mondja az írás: forrástól számítva 5 percig keverjed, aztán szervírozd és lapátold kedvedre!

Hát így történt aként a miként, hogy vagy 40 percig fújtattunk pengén a tűzrakó mentén.
Volt a végén evés-ivás mulatás, de otthon azé' rendeztünk egy emberesebb lakomát :)

Aztán voltak napok, mikor a szigeti fauna helyett, jobb lett volna egy szauna, hogy ne csak parton állva piszkáljuk az úszó jégtáblákat.

Ahogy mondtam, ez már a múlt, mára tavasznak örvendünk, habár még csak rügyek formájában, de mingyá erről is írok, csak új lapot töltök a pohárba.

Üdv Néktek