Vannak végre hétköznapok!

A papa dolgozik. Eltelt egy hét, és még nem voltunk az irodájában. Csak messziről láttuk az épületet, de mi oda nem sétálhatunk be csak úgy, hogy vigyünk egy kis elemózsiát, híreket, de legalábbis babaszagot. Teljesen szokatlan, Rozi több alkalommal is rendesen felháborodott rajta.

Végre van valami, ami rendszert visz a mindennapokba, fogódzó, s végre kezdem látni értelmét annak, hogy a tajga szélén csücsülve várjuk a csodákat.  

Nekem hideget ígértek, meg havat, de ebből csak a reggeli sokáigsötét, meg a térdmagasságban bátortalanul lopakodó Nap vált valóra. Egyetlen hópihét sem láttunk még, ellenben erősen veri az ablakot a déli széllel érkező eső. A szél időnként hagyja nyomát annak, hogy itt járt, öles, meg kétöles kidőlt fenyők, imitt-amott gyereköles félbetört fenyők pityeregnek.

Errefelé nem jár a Mikulás, de a magyar gyerekeket természetesen meg fogja találni, arra meg már Magyarországon is voltak mentőötletei, hogy hogyan közlekedjen a szánjával hó nélkül. Majd erőlködnek még kicsit azok a rének, hogy jó magasan repüljenek!

Délelőttönként sétálunk, illetve akkor megyünk ki, amikor süt a nap. Én szeretek a tengerpart felé menni, de azt hiszem, legközelebb majd akkor, ha befagyott. A víz annyira vonzó, hogy egy kicsit mindenképp bele kell menni.

A hétköznapnak meg az a következménye, hogy van hétvége is: november utolsó hétvégéjén azt ünnepeltük, hogy Vilma 5 hónapos lett, és vacsoravendégek voltunk szombaton.

Ollókezű papa, Brevik város réme

Magyar anyanyelvű, norvég apanyelvű barátnőkkel vacsora után

Most vasárnap egy magyar anyájú, Vilma-korú fiúcska keresztelőjén vendégeskedtünk.

A mise után indultunk a keresztelő eszem-iszomra.

Gumicsizmánk mind el kopott...

Nagy öröm volt az eszem-iszom épület előtti fagyott tócsákat törni

Ma először azért volt rövid a sétánk, mert fáztunk! Lehet, hogy mégis lesz tél?

Vilma is szeret sétálni

És akkor jelentkezik Papa is, végre: igen, eltelt egy hét, de annyira elfáradtam a sok újdonságban, hogy nem volt erőm fennmaradni írni. Szóval már el is kezdtem a másodikat. Rohan az idő. A munkahelyen igen. 100% szocreál a környezet, de nekem tetszik. Semmi csili-vili flanc, viszont óriási öltözőnk és zuhanyzónk is van, tiszta törölköző kikészítve. Így már bringával járok, ami elég izgi, mert sötétben jövök, sötétben megyek, de legalább van bringa út. Nagy forgalom nincs :) és garantált a felfrissülés. 

Még tanuló fázisban vagyok, rakosgatom össze a képet, hogy tulajdonképpen majd mit is fogok csinálni. A munkanyelv angol, de ebéd időben pereg a norvég is, kértem is, hogy engem se kíméljenek! Ennek az lett az eredménye, hogy a mai ebéd során ment a duma körülöttem (5-6fő) néha nagyokat összenéztünk, de egy kukkot sem értettem. Elég fárasztó. Olyan mint amikor egy korom sötét szobában óriásira próbálod nyitni a szemed, hogy láss, de akárhogy is nyitod, nem látsz semmit. Remélem egy hónap múlva látni fogom az ajtó alatt beszűrődő fényt...

A bürokrácia malmai lassan őrölnek, másfél hete adtuk be az igényünket a norvég személyi számra (enélkül csak turisták vagyunk és semmit nem tudunk intézni) de még se híre se hamva. Pedig nagyon kéne, hogy tudjuk intézni az albérletet. Csak ezzel a számmal tudunk szerződést aláírni, számlát nyitni, oviba beiratkozni...

Nagyon jó lenne a karácsonyt saját otthonba tölteni, Z-t megkímélnénk néhány csillagszórós szőnyeg kiégetéstől.

Luluval készítettünk adventi koszorút, 100% natural. Kicsit ragadós, de jó móka volt, kellemes 8-9 fokban.

Vilma sem úszta meg a filces smink tanfolyamot

és nagy blog író lett :)

Nem csatoltunk minden képet a bloghoz, itt a maradék: November vége fényképek

Sziasztok!