Elolvadt az első hó!

Köszönjük mindenkinek, aki szurkolt, igen, ideért a Mikulás! Rozinka "talpig belészeretett", ami nem is csoda, mert jó sok kedvenc fajtájú édességet hagyott a csizmájában. Nehéz lehetett ugyanolyan mennyiséget beletuszkolni a bébi-méretű, fényesre suvickolt gumicsizmába, mint Lujziéba. Szerencsére sikerült, így a világ igazságosságába vetett hite még most sem rendült meg. Az azért mégis gyanús lett, hogy 8-án már csak Lulus gyűjtődobozában volt csoki...

Dérfagyi levéltölcsérből

És este, mikor balett helyett Lulus a láztól pirult ki, cudálatosz havazás kezdődött! Éppen csak kibontogattuk magyaros vendéglátóinknál a nekünk pottyintott Mikulás-csomagokat, és csak néztük, néztük az idei első havazást a lámpa fényénél. Ez nekem minidig olyan, mintha először látnám! Kis csoda!
A Mikulás ránk is gondolt, pompás kis rénszarvas formájú lógattyút hagyott nekünk, Vilmusnak pedig nyálfogó kendőt, lilát, tehénkést, csak azt nem tudta, hogy ő ennél nagyobb sugárban csorgatja a lét magából, meg hogy ügyesen melléköp. De néha rá is, és különben is szép.
Szóval szerda reggelre hullott kb. 10 centi hó. Lujzi szerint vacak, nem tapad, még egy fránya hóembert sem tudtunk építeni. Hóangyalnak viszont kiváló!

Első éles bevetésen az új anorákok: jól teljesítettek, senki nem ázott-fázott, és úgy sejtem, Rozka még jövőre is bele fog férni a 2 évesekhez címzett gyönyörű lózaszínbe.
A lelkes hóevéstől kicsit megfagyott a pofijuk, estére már nem volt nyoma. Lujzinak pirosas-lila folt lett az orcáján, Rozinak kemény, fehér, piros szegéllyel. Másként fagy a husikájuk. (Igen Mamik, bekentem, még mindig rendes anyjuk igyekszem lenni, de ebadta kölkei hol kesztyűben, hol anélkül nyomtak nagy adag jeges havat a szájuk közelébe, ami áthatolt a centi vastag zsírrétegen is.)

Ilyen jól aludtak séta után

Csütörtökön még hidegebb volt, a hó megint csalódást okozott amíg építeni akartunk belőle, viszont nagyon jól lehetett feldobálva hóesést imitálni.
Azon kaptam magam, hogy a ház melletti kis napfényes részről elindulva egyre morcosabb leszek. Főleg, ha akárhol megálltak hóbantúrkálni. Persze, mert rám nem sütött a nap, csak láttam, hogy ott feljebb, előrébb kicsit beszűrődik a fák közt a fény és nagyon vágytam rá, hogy engem is érjen. Ők meg nem értették mi bajom. Én is csak utólag. Mert annyi sétánk volt már, amikor elindultunk, mentünk a napsütés felé, de hiába, valahogy az itt nem működik, hogy ha kiérünk az árnyékból, akkor süt ránk a nap. Mert lentről süt, és csak sóvárogva nézem a házakat, meg magaslati kerteket, amik fürdőznek a napfényben.

Délelőtt 11 órai napállás

Fénykergetés

Hibernálva

"Ma nem sétálunk, durcos lettem, hogy elolvadt a havam!" Szóval Rozi parancsba adta a szobafogságot péntekre. Paradicsomos húsgombócot főztünk együtt, mindhárman életünkben először, a végeredmény pompás lett, meg az is, hogy mindenki fényesre nyalogatta a tányérját.
Délelőtt tettünk egy virtuális sétát Gábor munkahelyén (videotelefonáltunk). Ezzel is Lulut próbáltuk vidítani. Viszonylag kevés és átmeneti sikerünk azért volt. Nem ébredt jókedvűen, majd egyszercsak megjelent két nejlonzacskóval, hogy akkor megvárná, míg hazaér a papa, aztán leszünk szívesek őt elvinni Veszprémbe. Rozi jött, hogy mentse amit lehet, vígasztalni kezdte Lujzit, felajánlotta, hogy elkíséri inkább repülővel, mert az gyorsabb, meg ahhoz már úgyis elég nagy, hogy egyedül repülőzzön, csak ahhoz kicsi, hogy egyedül aludjon el!
Elillant a hirtelen felindulásból szerzett honvágy, míg a kisebbek szunyókáltak, Lulus az erkélyen sepregetett, "töprengett az élete dolgairól", aztán hazaért a papa, sütött száz palacsintát (én meg nagyon fincsi csokoládékrémet kevergettem kakaó- és nutellahiányunkat enyhítendő, nem is tudtam, hogy tudok ilyet) alvó Vilmával a hátán.

Elkezdődött a második igazi hétvégénk!